Munkácsy utcai Tagóvoda

A tagóvoda vezetője: Horváthné Támer Ilona

Nevem Horváthné Támer Ilona, Dunaföldváron élek, két felnőtt fiam van.

1991-ben végeztem Szekszárdon az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán, majd 2004-ben pedagógus szakvizsgát szereztem Egerben, tanügyigazgatási szakértő szakon.

2014-ben elvégeztem egy jogi szakokleveles közoktatási szakember képzést a Pécsi Tudományegyetem szervezésében.

2016-ban a pedagógus életpálya modell keretében kitűzött minősítés eredményeként Pedagógus II. besorolásba kerültem.

Az óvodában eltöltött évek alatt számos továbbképzésen vettem részt, melyekből kettő témája a mozgással kapcsolatos, az egyik a hátránycsökkentés a mozgásos tevékenységekben témájú, a másik pedig a Vitamintorna.

A pályán eltöltött évek alatt mindig fontos volt számomra az elfogadó, befogadó szeretetteljes támogató óvodai környezet kialakítása- ide értve az óvodapedagógus személyiségét is, valamint a szülőkkel való szoros, és rendszeres kommunikáción alapuló együttműködést.

Célom tagóvoda-vezetőként a szakmai munka fejlesztése, a közösen kialakított értékrend képviselete, óvodapedagógusként pedig a gyermeki igények kielégítése, valamint sokoldalú, érdeklődő, vidám gyerekek nevelése.

Örülök, hogy 2021. február 1. óta tagja lehetek a nevelőtestületnek.

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). Az erre vonatkozó érdekmérlegelési tesztet az napsugar@paks.hu email címre érkezett kérés esetén az érintett rendelkezésére bocsájtjuk.
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látógatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k – Hozzájárulok
_gat_gtag_G_M6HRTS6VPH
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások
Megszakítás
Share via
Copy link
Powered by Social Snap